Kráterhármas a Holdon

989

A holdfelszín egyik híres krátertriója az Alphonsus, az Arzachel és a Ptolemaeus. Tegyünk űrutazást vidékükön egy kiváló holdfotó segítségével!

Szendrői Gábor, Gencsapáti

A Ptolemaeus-Alphonsus-Arzachel krátertrió talán a legszebb, legtöbbet észlelt területe Holdunknak. Kezdjük a bemutatást keletkezési sorrendben. A kb. 4 milliárd éves Ptolemaeus 158 km-es átmérőjével egy igazi gigász. Ha ennek a lávával feltöltött aljzatú kráternek a közepén állnánk, azt hihetnénk, hogy egy síkságon tartózkodunk, mert a holdfelszín természetes görbülete miatt a kráter sáncfalai a horizont alá kerülnének. Pedig a sáncfalak közel 2400 méter magasak. Nincs is szebb látvány annál a pillanatnál, amikor éppen napkelte van a Ptolemaeuson. Félelmetes, ahogyan az első napsugarak áttörnek a sáncfalak alacsonyabb csúcsai fölött és elérik a kráter alját. A kráter talaja egyébként teljesen sima, kis távcsövekkel csak egyetlen, 9 km-es krátert fedezhetünk fel az északkeleti szélén. Ez a kráter az Ammonius-kráter, régebben Ptolemaeus A-ként volt ismeretes. Nagyobb távcsövek már 20-25 db, 1-2 km-es apró kráterecskéket is felfedhetnek. Ehhez viszont kiváló légköri nyugodtság szükséges!

A hét csillagászati képe 2009. április 4-én készült 18:15 UT-kor. Intes 150/900 Makszutov-Newton, Nikon Coolpix 4300, ISO 100, 3 x 1/4 s expozíció.
A hét csillagászati képe 2009. április 4-én készült 18:15 UT-kor. Intes 150/900 Makszutov-Newton, Nikon Coolpix 4300, ISO 100, 3 x 1/4 s expozíció.

A Ptolemaeushoz délről csatlakozik a 120 km-es Alphonsus-kráter, mely minden bizonnyal az egyik legtöbbet tanulmányozott kráter a Holdon. Rendkívül idős, legalább 3,8 milliárd éves. Parányi központi csúcsát és a kráter teljes hosszában, észak/déli irányban végigfutó alacsony hegyhátat már egy kisebb távcső is megmutatja, de a kráter aljának a keleti felén húzódó rianás észleléséhez minimum 10-15 cm-es műszert és nagy nagyítást kell használnunk. Ha a terminátor már messze jár, vagyis magasabb a napállás, feltűnnek a kráterben a sötét vulkáni foltok, egy a nyugati, kettő pedig a keleti sáncfal tövében, mint ahogyan a hét csillagászati képén is láthatjuk. 1965. március 24-én az Alphonsus központi csúcsától kissé északkeletre csapódott be a Ranger 9 amerikai holdszonda. Félelmetes felvételeket készített egészen a becsapódás pillanatáig. Az utolsó képeken a felbontás mértéke 30-40 cm volt! 1958-ban Kozirjev szovjet csillagász gázkiáramlást észlelt a kráter központi csúcsa körül. A színképelemzés kétatomos szénmolekula jelenlétét mutatta ki. Ettől kezdve az Alphonsus-kráter az LTP (Lunar Transient Phenomena= időszakos holdjelenségek) észlelők első számú célpontjává vált.

A harmadik és egyben a legfiatalosabb megjelenésű kráter az Arzachel. A látszat ellenére nagyon is idős képződményről van szó, mert a csillagászok az Imbriumi-korszakra teszik a kráter keletkezését, amely mintegy 3,85 milliárd ével ezelőtt ért véget. Az Arzachel átmérője 100 km, mélysége 3610 méter. Központi csúcsa nagyon markáns, magassága eléri az 1500 métert. Az Alphosushoz hasonlóan az Arzachel belsejében is húzódik egy rianás a kráter aljzatának keleti felén, az A és T jelű kis másodlagos kráterek között.

Szöveg: Görgei Zoltán

Hozzászólás

hozzászólás