Tíz évvel ezelőtt, 2011. október 1-jén a csillagászok számára hivatalosan is elérhetővé vált az ESO közreműködésével létrejött és üzemeltetett ALMA (Atacama Large Millimetre/submillimetre Array). Az eseménynek az antennarendszerrel készített első, az ütköző Csápok galaxispárt ábrázoló felvétel állított emléket, érzékeltetve az ALMA lehetőségeit, és beharangozva a csillagászat egy újabb sikeres évtizedét.
Az észak-chilei Chajnantor-fennsíkon ötezer méter tengerszint feletti magasságban található rendszer 66 változtatható helyzetű antennájából a tudományos célú észlelések kezdetekor még csak harmadrészük működött. Ennek ellenére 900 távcsőidő-pályázatot nyújtottak be ALMA-észlelésekre – amelyekből közel százat válogattak ki –, ez pedig jól mutatja a tudományos közösség új észlelési infrastruktúra iránti lelkesedését. Az ALMA-t övező érdeklődés az elmúlt évtized során sem csökkent a csillagászok körében: a minden évben számos érdekes és újszerű projektet bemutató távcsőidő-pályázatokban igényelt észlelési idők messze meghaladják a rendelkezésre álló keretet.
Az ALMA-antennák, amelyek párjai között a távolság akár 16 km is lehet, egyetlen nagy távcsőként működve észlelik az Univerzumot a látható fény hullámhosszánál kb. ezerszer nagyobb milliméteres és szubmilliméteres hullámhosszakon. Ezeket a hosszúhullámú sugárzásokat a világűr leghidegebb objektumai bocsátják ki, például sűrű kozmikus por- és gázfelhők, amelyekből a csillagok és a bolygók alakulnak ki, de a korai Univerzum legtávolabbi objektumainak sugárzása is ilyen. Interferometrikus üzemmódban az ALMA által elérhető legnagyobb térbeli felbontás a NASA/ESA Hubble-űrtávcsövének látható tartománybeli felbontásánál is jobb. Az ALMA még tíz év elteltével is a legnagyobb és leghatékonyabb együttes a milliméteres és szubmilliméteres tartományban üzemelő műszerek között.
Első évtizedében a világ csillagászai több áttörésnek számító eredményt értek el az ALMA segítségével. Az általa szolgáltatott adatok eddig közel 2500 tudományos publikációt alapoztak meg, ezek nagyjából fele európai észlelési idő alatt gyűjtött adatokat használt fel. A teljesség igénye nélkül néhány eredmény: a HL Tauri fiatal csillagot övező planetáris korong észlelése, a bolygókeletkezésre vonatkozó ismereteink radikális átalakítása, felvétel egy Einstein-gyűrűről, amely az Univerzum távoli részében zajló csillagkeletkezési folyamatokról készült eddigi legélesebb kép és összetett szerves molekulák detektálása egy éppen kialakult csillagrendszerben. Az ALMA egyike volt továbbá annak a nyolc földi bázisú távcsőnek, amelyek az Event Horizon Telescope elnevezésű együttműködés részeként először alkottak képet egy fekete lyukról, mégpedig az M87 galaxis szívében elhelyezkedő szupernagy tömegű objektumról.
Az Európa (ESO), Észak-Amerika (National Radio Astronomy Observatory [NRAO]) és Kelet-Ázsia (National Astronomical Observatory of Japan [NAOJ]) között Chile részvételével létrejött együttműködés eredményeként megépült ALMA valóban globális csillagászati infrastruktúra. Az ESO az építési és üzemeltetési költségek kb. harmadát fedezte/fedezi. Ipari partnereivel együtt az ESO 25 antennát és két speciális szállítóeszközt is épített, amelyekkel az antennák a Chajnantor-fennsíkon mozgathatók, de három vevőegységet is az ESO szállított, további vevőegységek pedig jelenleg is készülnek Európában. Jelenleg mindegyik ALMA-antenna nyolc hullámsávban működő vevőegységekkel gyűjti a sugárzást, a 3,6 mm hullámhossznál kezdődő 3-as sávtól kezdve a 0,3 mm hullámhossznál végződő 10-es sávig. A 6 és 8,5 mm közötti hullámhossztartományt lefedő 1-es sáv hamarosan elérhető lesz, a 3,3 és 4,5 mm közötti 2-es sáv pedig valamikor később áll majd rendelkezésre. Az ESO ad otthont az Európai ALMA Regionális Központnak is, amely kapocsként működik az ALMA-projekt és az európai tudományos közösség között.
Forrás: ESO ann21013-hu
