A Magyar Csillagászati Egyesület ifjúsági táborának idén is az Ágasvári Turistaház ad otthont. A tábort a tizenéves és huszonéves korosztályok számára szervezzük (régi "ágasvárazókat" is visszavárunk!), július 1-8. között (keddtől keddig). Táborhelyünk a Nyugati-Mátrában található, 635 m tengerszint feletti magasságban. A zavaró fényektől távol eső észlelőhelyen 1994 óta szervezünk táborokat. Az első ágasvári tábor idején egy kozmikus becsapódás látványos nyomait észlelhettük – a Jupiterbe csapódott Shoemaker–Levy 9-üstökös által létrehozott hatalmas, sötét foltokat az óriásbolygó légkörében. Ez az esemény volt a 90-es évek egyik meghatározó észlelési élménye sokak számára, amit azóta még számtalan követett a lehető legkülönfélébb megfigyelési területeken.
Hasonló élmények várnak az ágasvári tábor résztvevőire 2008-ban is a tejutas mátrai égen: éjszakánként meteorok, bolygók, változócsillagok, üstökösök, mélyég-objektumok, napközben a napfoltok látványa várja a táborlakókat. Az egy hét során megismerkedünk a nyári égbolt csillagképeivel, a szabad szemmel és a távcsővel megfigyelhető jelenségekkel. (Ha van, hozd magaddal saját távcsövedet, binokulárodat is!) Napközben előadásokat hallgatunk, asztrofotós és távcsőkezelési bemutatót tartunk, ellátogatunk az MTA CSKI Piszkés-tetői Obszervatóriumába, kirándulunk a Newton-sziklához és más környékbeli nevezetességekhez.
Az ifjúsági tábor részvételi díjai (előzetes, nem végleges árak):
- turistaházban, napi háromszori étkezéssel: 28000 Ft (MCSE-tagoknak 26000 Ft)
- saját sátorban, napi háromszori étkezéssel: 24000 Ft (MCSE-tagoknak 21000 Ft)
- saját sátor étkezés nélkül 6300 Ft (MCSE-tagoknak 5600 Ft).
Jelentkezés az mcse@mcse.hu címen! Jelentkezési határidő: 2008. június 15. A tábori jelentkezések/befizetések a Polaris Csillagvizsgálóban is intézhetők, keddi MCSE-ügyeleteinken, 18 órától.
A tábor tervezett programja (előzetes!)
júl. 1., kedd | 17:00: Tábornyitó 19:00: 1988: Ráktanya, 2008 Ágasvár: 20 év táborai (Mizser Attila) 20:00: A Tejútrendszer szerkezete |
júl. 2., szerda | 10:00: Napfoltok és észlelésük 14:00: Távcsöves tudnivalók 19:00: Csillagászati érdekességek az elmúlt egy évből 20:00: Mélyég objektumok észlelése |
júl. 3., csütörtök | 10:00 – 17:00: Buszkirándulás 20:00 Változócsillagok (Mizser Attila) |
júl. 4., péntek | 10:00: Így látták a Holdat 15:00-17:00: Csoportfoglalkozás 19:00: Nagybolygók 20:00: Bolygók rajzolása |
júl. 5., szombat | 9:00 – 17:00: Piszkés-tetői kirándulás 19:00: A csillagok élete 20:00: Kisbolygók megfigyelése |
júl. 6., vasárnap | 10:00 – 12:00: Vetélkedő délelőtti szakasza 14:00 – 17:00: Vetélkedő délutáni szakasza 17:00: Csoportkép 19:00: Eredményhirdetés |
júl. 7., hétfő | 14:00 – 18:00: Naprendszer-túra 20:00: Az észlelési verseny eredményhirdetése 20:30: Űrdiszkó, tábortűz, táborzárás |
júl. 8., kedd | 9:00: Hazautazás |
Közös odaút: 2008.07.01. 11:05-kor a Keleti pályaudvarból induló egri gyorssal Hatvanig, majd Hatvantól Pásztóig személyvonattal. Gyülekező az utolsó kocsiban indulás előtt 20 perccel. A jegyeket mindenki előre vegye meg egészen Pásztóig. Pásztótól bérelt busszal Mátraszentistvánig, majd gyalogosan az ágasvári túrista házig. A vonat diákoknak 750 Ft-ba, felnőtteknek 1500 Ft-ba kerül, a bérelt buszért nem kell külön fizetni. Mátraszenistvántól a csomagokat kocsival felviszik a túrista házig.
Közös visszaút: 2008.07.08. 09:00-kor a turistaháztól gyalog Mátraszentistvánig. A csomagokat kocsival leviszik. Mátraszentistvántól bérelt busszal Pásztóig, majd onnét a 11:13-as vonattal Hatvanig, onnan az Egerből érkező gyorsvonattal a Keleti pályaudvarig. Érkezés 12:57 körül. A bérelt buszért nem kell külön fizetni, a vonat diákoknak 750 Ft, a felnőtteknek 1500 Ft.
Megközelítés egyénileg: Az Ágasvári turistaház a Nyugati-Mátrában található. Gyalogosan Mátrakeresztes felôl a piros jelzésen érhetô el (50 p.), az országos kék túra útvonalán Mátraszentlászló felôl 50 p., Mátraverebélytôl és Galyatetôtôl egyaránt kb. 2 óra a menetidô.
Táborunk gépkocsival Mátraszentlászló felôl közelíthetô meg, erdészeti úton. A faluba érve a Mátraszentistváni elágazásnál jobbra kell kanyarodni, kb. 50 m után következik az Ágasvári elágazás a Kossuth u. 5. szám mellett, a telefonfülkénél (Ágasvár tábla jelzi a villanyoszlopra erôsítve). Innen 6 km-re van a táborhely. Az út nagyon rossz minőségű erdei út! Lassan, óvatosan hajtsanak!
Ágasváron büfé üzemel, a kisebb beszerzések Mátraszentlászlón intézhetők. A tábor folyamán csillagászati kiadványokat árusítunk.
Mit hozzunk magunkkal? Az egyhetes táborozáshoz szükséges minden kelléket, de különösen váltás cipőt, meleg ruhát, zseblámpát, távcsövet vagy binokulárt (kétcsövű látcsövet), íróeszközt, jegyzetfüzetet. Az éjszakai észleléshez tompított vörös fényű zseblámpa is szükséges (hogy ne zavarjuk a sötéthez alkalmazkodott szemünket), ennek legegyszerűbb elkészítési módja: a lámpa üvegét ragasszunk le piros szigetelőszalaggal.
Fontos tudnivalók Ágasvárról
Ivóvíz, fürdés. A sötét égbolt és a szép természeti környezet néhány kényelmetlen dologgal jár együtt. Ágasváron nincs vezetékes víz, a turistaházat forrás látja el, mely nem képes annyi vizet szolgáltatni, mint a Vízművek, ezért mindenkit nyomatékosan kérünk arra, hogy mosakodás, zuhanyozás alkalmával ne folyassa a vizet feleslegesen! Az autósok — a biztonság kedvéért — hozzanak magukkal néhány kanna vizet. A legközelebbi bővizű forrás (a Vándor-forrás) a tábortól 10 percnyire található.
Áram. Ágasváron aggregátor szolgáltatja az áramot (220 V), naponta néhány óra időtartamra. Az óragépes távcsövek tulajdonosai saját áramforrásra rendezkedjenek be (akkumulátor).
Útviszonyok. Az Ágasvárra vezető út igen rossz állapotban van, ezért mindenki nagyon lassan, óvatosan vezessen.
Parkolás. A kevés hely miatt az észlelőréten nem lehet parkolni – a hely a távcsöveknek és a sátraknak kell! A parkolásra közvetlenül a turistaház előtti térségen van mód. A parkoló megtelte után lehet csak az észlelőrét alsó peremére állni. Kérjük, vegyék figyelembe a szervezők utasításait parkolási kérdésben (is)!
Háziállatok, kullancsok, labdajátékok. Ágasvárra ne hozzanak kutyát – négylábú barátainknak nem a távcsövek között van a helyük, és mindig akadnak olyan táborozók, akik tartanak a mégoly barátságos ebektől is. Kullancsveszély a Mátrában is van, mint minden hegységünkben. A kullancs szakszerű eltávolításáról gondoskodunk — reméljük, nem lesz rá szükség. A távcsövek épsége érdekében mindennemű labdajáték, vagy bármely, a távcsövek állapotát veszélyeztető cselekmény tilos!
Észlelőlámpa. Alkonyat után használj tompított, vörös fényű zseblámpát (észlelő-lámpát). Az erős fényű reflektorok zavarják a megfigyeléseket! Az észlelőréten csak valóban indokolt esetben használj erős fényt, használata előtt figyelmeztesd a többieket.
Távcsövek. A csillagászati távcső nagy értékű műszer. Más távcsövét csak akkor használjuk, ha a tulajdonos engedélyezte. Ne csak a saját távcsövünkre vigyázzunk – a másokéra is.
Segíts másoknak! Azok, akik táborokat szerveznek, önkéntesek, nem pedig mások kiszolgálói. Ha látsz egy csoportot székeket pakolni, miközben az ebédlôt elôadóteremmé alakítják át, állj be te is, értékelni fogják figyelmességedet. Az autósoktól azt kérjük, hogy gondoljanak azokra az amatőrtársainkra, akik gyalogosan érkeztek Ágasvárra. Akinél vannak üres helyek, vegyen fel néhány MCSE-tagot. Ne feledjétek, ők nem csak gyalog érkeztek, hanem távcsövüket is magukkal cipelték.
Jelentkezés:
Magyar Csillagászati Egyesület
tel.: (20) 984-0978, E-mail: mcse@mcse.hu
Felkészülés a táborra: ajánlott irodalom
- Amatőrcsillagászok kézikönyve
- Meteor csillagászati évkönyv 2008
- Pleione Csillagatlasz
- Áttekintő csillagtérkép
- Égabrosz
- hirek.csillagaszat.hu
- www.heavens-above.com
Ágasvári emlékek: a 2006-os ifjúsági tábor
Tavasszal már mocorgott bennem valami. Valamit vártam. Nem csak a nyelvvizsgaszezon végét, a Nyarat is. Ha nyár, akkor végre félre rakhatom az iskolát a sarokba, és jön a szünet, a pihenés, a nyaralás, a nyári táborok. Ez nekem azt jelenti, hogy ha tábor, akkor Ágasvár, és ha Ágasvár, akkor az csak jó lehet! Ha végig jó észlelőidő van (2004), de még akkor is, ha a tábor idejének felében esik az eső (2005, emlékeztetőül: Meteor 2005/11).
A táborhelyre vezető út egy év alatt nem javult, és a bokrok az út szélén ugyanúgy ágaskodnak. Még mindig nem egyszerű terep autóval! Gyönyörű, meleg, napos idő fogadott minket, a tábor légtere tele volt szitakötőkkel. A tábornyitóról már sajnos lekéstem, így felállítottuk a sátrat, a távcsövet, és egymás után kerestük meg a régi ismerősöket. Este kaptunk észlelési segédleteket, térképeket, Jakabfi Tamás tartott előadást a Holdról, az alakzatok megfigyelhetőségéről. Ritkaságot láthattunk ugyanis, a nyári csillagásztáborkor jelenlevő félholdat. Nem ilyenkor szokott lenni a tábor. Ez érződött is, éjféltől kék volt az ég, és nem sokára már fenn is ragyogott a Hold. Ez bosszantó azoknak, akiket nem hoz igazán lázba, mert inkább az Észak-Amerika-ködöt nézegetnék akár szabad szemmel is. Megvallom őszintén, én is közéjük tartozom, de haragban azért nem vagyok égi kísérőnkkel. Meglepetésként ért viszont, hogy a Hold ellenére úgy látszott a Tejút, ahogy Győrből csak a legjobb éjszakákon. Elgondolkodtató.
Röpke alvás után a második napot napészleléssel, kirándulásokkal, előadással folytattuk, és a derült ég miatt észleléssel, fotózással fejeztük be. A harmadik nap ellátogattunk Egerbe, megnéztük a csillagászati múzeumot kívülről-belülről, de a torony korlátján kihajolva még fentről is. Minket legjobban a délvonal kötött le és a régi, 200 évesnél is öregebb távcsövek. Jó volt látni ezeket a távcsöveket, a segédtükör tologatásával fókuszálható Gregory-t, a hosszú lencséseket és a meridiánkört, és közben gondolkodni, hogy ezek a távcsövek azoknak az elődjei, amik most egyedül állnak a réten. Nehézkesen kezelhetőek, de ötletes megoldásokat láthattunk, és bár mai szemmel gyenge minőségű optikákat szolgáltak, mégis rengeteg felfedezés ezekhez a műszerekhez köthető. A mai ember pedig panaszkodik, hogy rezeg, holtjátéka van és kicsit kiegyensúlyozatlan… A múzeum után következett két óra szabadprogram, ez idő alatt felfedezhettük a fürdőt vagy Eger gyönyörű belvárosát. Engem utóbbi kicsit Győrre emlékeztet a történelmi és művészeti emlékeivel, bár talán kicsit szellősebben helyezkednek el egymáshoz képest a látnivalók, mint otthon.
A negyedik napon ismét előadásokat hallgattunk, napfoltot néztünk és beszélgettünk. Előkerült egy a teljes eget ábrázoló 1000 darabos kirakó is. Másfél óra múlva már alakot öltött, és estére teljesen összeállt, mivel egyszerre legalább négy, de gyakran nyolc ember is tevékenyen állta körül. Éjjel nyújtotta a legnagyobb meglepetést, amikor zöld fénnyel foszforeszkálva szinte térképként is használható volt.
A következő reggel már készülődtünk, indultunk a hagyományos Piszkés-tetői kirándulásra. A forró időjárásra való tekintettel buszra szálltunk a hosszadalmasabb gyalogtúra helyett. Ez alkalommal a modern távcsöveket láthattuk, Magyarország legnagyobbjait. Az internet segítségével hallótávolságnyira került Ausztrália is, onnét üdvözölte a csapatot Kiss László. Kora délután értünk vissza a táborhelyre. Estig pihentető szabadidő-tevékenységeket végeztünk úgy mint napnézés, tollasozás, de időközben elkészült egy újabb kirakó is. Este ellátogatott hozzánk a "szomszédból", Piszkés-tetőről Csizmadia Szilárd, aki egy érdekes előadást tartott a kölcsönható galaxisokról. Éjjel távcsővégre is kaphattuk egyik közismert példájukat, az M51-et.
22-én délután zivatarral fenyegető felhők jöttek. A távcsövek vízhatlan helyre menekítése közben néhány hegycsúccsal arrébb már esett is, de mi szerencsére kimaradtunk a természetes zuhanyból. Éjjel is vonultak a felhők, a távolban folyamatosan villámlott, majd 2 óra körül kiderült az ég és a villámlás is elült. Addigra legtöbben már aludtunk. Másnap ismét előadásokat hallgattunk, túrázhattunk.
Az utolsó nap gyakorlatilag egésze a hazautazásra való készülődéssel telt. Reggeli, utazásra hideg csomag, sátorbontás – és ami vele jár. A vonattal utazók elsétáltak az MCSE különbuszáig Mátraszentistvánba, de a nehéz csomagokat János, a Turistaház kezelője vitte utánuk kocsival. Indulás előtt elcsattantak a csoportképek, következett a búcsúzkodás, a telefonszámok cseréje.
Ez a hét is milyen gyorsan eltelt! Pont mint tavaly. És ismét olyan tartalmas, élménydús volt, hogy ha ugyanennyi programot két hét alatt bonyolítanának le a szervezők, akkor se lenne unalmas. Érdekes előadások sora az űrhajózásról, a két marsjáróról, az űrtávcsövekről, a szuperhúrokról, galaxisokról, változócsillagokról, meteorokról, a Holdról, a fotózásról, átfogó észlelési program mélyegekkel, kettősökkel, változókkal, üstökösökkel, bolygókkal, Holddal, meteorokkal, műholdakkal. Mindezt a csodálatos mátrai környezetben, ami kiváló alkalmat nyújt egy-egy Tepi-, Feri-, és Naprendszer-túrára a sok más környékbeli séta mellett. Köszönjük a szervezést, a lehetőséget, az alkalmat és az élményeket!
Bezák Tibor, Győr
Linkajánló:
Ágasvár 2005
Tábori életképek
Éder Iván ágasvári asztrofotói